1190-ben folyóba fulladt Barbarossa Frigyes német császár, aki ekkor a Harmadik Keresztes hadjáratot vezette, ami Jeruzsálem felszabadításáért indult. (* 1122)
1605-ben Moszkvában cárrá koronázták az ál-Dimitrijt, aki IV. (Rettegett) Iván fiának adta ki magát, és akit IV. Iván özvegye nyilvánosan elismert fiának.
1611-ben Henry Hudson angol tengeri utazó hajóján zendülés tört ki a késõbb róla elnevezett öbölben.
1625-ben megszületett Apáczai Csere János író, természettudós, tanító, filozófus, polihisztor. († 1659)
1829-ben volt az elsõ Oxford-Cambridge evezõsverseny.
1836-ban meghalt André-Marie Ampère francia fizikus, az elektromágnesség jelentõs kutatója, az amper névadója (* 1775)
1858-ban Londonban 84 éves korában meghalt Robert Brown angol botanikus, aki felfedezte a sejtmagot mint a sejt lényeges részét, a róla elnevezett molekulamozgást, valamint megállapításokat tett a tûlevelû növények életmódjára vonatkozóan.
1880-ban született Kaffka Margit magyar író, költõ. († 1918)
1897-ben született Tatyjana Nyikolajevna Romanova orosz nagyhercegnõ. († 1918)
1913-ban Tisza István gróf másodszor is kormányt alakított, amelynek 1917. 05. 15-ig volt a miniszterelnöke.
1914-ben meghalt Lechner Ödön magyar építészmérnök. (* 1845)
1915-ben megszületett Saul Bellow amerikai irodalmi Nobel-díjas író (Napjaid gyümölcse).
1918-ban az Otrantói szorosban olasz torpedóvetõ motorcsónakok megtámadják és elsüllyesztik a Szent István osztrák-magyar csatahajót, 89 ember veszti életét. Az eseményt a Tegetthoff csatahajó fedélzetérõl filmre vették.
1921-ben Korfun megszületett Fülöp brit herceg (eredeti nevén: Philip, Duke of Edinburgh), II. Erzsébet királynõ férje.
1923-ban a csehszlovákiai Faluszlatinában (ma: Ukrajna) megszületett Robert Maxwell (eredeti nevén: Ian Ludvik Hoch) brit sajtómágnás, lapkiadó és filmproducer.
1928-ban Arakon megszületett Botka Valéria karnagy, a Magyar Rádió gyermekkórusának megalapítója, aki tanítványa volt Kodály Zoltánnak is.
1928-ban született Márkus László színész.
1943-ban Bíró László József Argentínában szabadalmaztatta a véglegesített technológiájú, ma is használt golyóstollat.
1944-ben a németek elpusztították Oradour-sur-Glane teljes lakosságát.
1953-ban Budapesten megszületett Csákányi Eszter Jászai Mari-díjas színmûvésznõ.
1965-ben mutatják be Fejér Tamás A Tenkes kapitánya c. filmjét.
1982-ben meghalt Rainer Werner Fassbinder német filmrendezõ. (* 1945)
2004-ben meghalt Ray Charles (er. neve: Ray Charles Robinson) amerikai dzsessz-, blues- és popénekes. (* 1930)
2006-ban meghalt Bartis Ferenc erdélyi magyar költõ, író, újságíró. (* 1936)
Ma ünneplik névnapjukat: Diána, Gréta, Margaréta, Margit, Ond